Iskolai élményeink

Különleges programok és felejthetetlen pillanatok

Ajándékprogram a könyvmolyokkal

Március 26-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba látogattunk el a „2025 legolvasottabb osztálya” versenyének kiemelten díjazott tanulóival.

A „Könyvtári terek és legek” című tárlatvezetés során számos érdekességet tudtunk meg a könyvtár történetéről, mai működéséről, valamint hatalmas könyvállományáról.

Könyvtári látogatás 1 Könyvtári látogatás 2

Elkápráztatott bennünket az 1899-ben épült neobarokk stílusú Wenckheim-palota csodaszép tükörfolyosója és aranyozott bálterme.

Az impozáns, világszínvonalú könyvtárépületben ottlétünkkor is sok látogató olvasgatott, kölcsönzött vagy éppen kutatott. Egyik diákunk hazafelé el is mesélte, mennyire ösztönző volt számára látni, hogy milyen elmélyülten tanulnak és jegyzetelnek fiatalok ebben a gyönyörű környezetben.

Bízunk benne, hogy könyvmolyaink is úgy érzik: ez egy igazán különleges könyves élmény volt. Köszönjük a lehetőséget!

Tóthné Nagy Rita
Szervező és kísérő pedagógus

Látogatás a Szamos Csokoládé Múzeumban

Igazán édes programon vehettünk részt a 7.b osztállyal egy csodás tavaszi napon.

A csokoládé temperálása után kidíszíthettük a csokitallérokat, majd meg is kóstolhattuk Gombóc Artúr kedvenceit. Amíg alkotásaink dermedtek, addig tárlatvezetőnk kalauzolt végig a múzeum különböző helyiségein: a csokitermesztés, valamint a csokoládé történetének különleges világán.

Talán a múlt század ’20-as éveit idéző édességbolt bizonyult a legérdekesebbnek diákjaink számára. A régi csokiautomatával kapcsolatban megállapítottuk, hogy nagy sikere lenne az iskolánkban.

Az elképesztő marcipánszobrok és -építmények is ámulatba ejtettek bennünket (az egyik 78 kg-ból készült el). Megcsodáltuk és fényképen megörökítettük a marcipánból alkotott Parlamentet és az igazit is.

Hálásak vagyunk az újabb nagyszerű élményért!