Határtalanul! pályázat 2025.



Megvalósul Magyarország Kormányának támogatásával


Örömmel értesültünk arról, hogy "A Felvidék gyöngyszemei" címmel beadott pályázatunk Bethlen Gábor Alap Bizottság pozitív elbírálása során 4 286 800 forint támogatásban részesül.

A támogatói okirat megtekinthető itt.

Célunk a határon túli magyarokkal kapcsolatot teremteni, valamint megismerni a kultúrájukat.

A tervezett program

1. nap: (343km - Dabas-Felsőpakony-Fülek-Betlér-Dobsina-Igló): Fülek városának megtekintése, ahol meglátogatjuk a máig is egyetlen magyar nyelvű gimnáziumot, valamint a kastélyt. A gimnáziumban tanulók körbevezetnek az iskolában és elmondják a történetét, érdekességeket, valamint beszélgetünk a kinti tanulmányokról. Innen indulunk tovább Betlérre, ahol a kastélyt tekintjük meg a kerttel. Következő megállónk Dobsina, ahol végig megyünk a jégbarlangon. Innen indulunk Iglóba, a szállásunkra.

2.nap: (126 km - Igló-Ótátrafüred-Késmárk-Szepes-Igló-): Ótátrafüred lesz az első megállónk, ahol kisvonattal elmegyünk a tóhoz, illetve tervezzük, hogy felvonóval felmegyünk a Lomnici-csúcsra is. A magas Tátra nem mindennapi lenyűgöző kilátást nyújt. Innen tovább haladunk Késmárkba, ahol egy rövid városnézés során megtekintjük Thököly-sírját, a várat és a templomot. Utána egy másik várat mászunk meg; Szepes várát! Mielőtt a szállásra érnénk egy kicsit szétnézünk Igló belvárosában is.

3.nap: (172 km - Igló-Lőcse-Ólubló-Vöröskolostor-Igló): Első utunk Lőcse lesz, mely több szempontból is híresnek mondható, de leginkább Mikszáth Kálmán nevéhez köthető. Egy rövid városnéző sétát teszünk. Innen Ólublóba megyünk, ahol ismét egy várat valamint a hozzá tartozó skanzent tekintjük meg vezetéssel. A nap szenzációja pedig ez után következik, felmegyünk egészen a Lengyel határig, ahol tutajokba szállva egy gyönyörű szakaszon fogunk "száguldani" a Dunajec folyón, mely konkrétan a határvonalat jelenti Szlovákia és Lengyelország között.

4.nap: (458 km - Igló-Árva vára-Selmecbánya-Felsőpakony-Dabas)): A szállást elhagyva még mindig nem hazafelé indulunk, hanem elmegyünk Árva várához, ahol meghódítjuk a sziklákra épített komplexumot. A vár meghódítása után hazafelé vesszük az irányt, de útközben még egy kis megállót tartunk az egyik méltán híres bányavárosban, Selmecbányán. Rövid séta és egy frissítő elfogyasztása után meg sem állunk hazáig (esetleg csak rövid pihenőkre)!



Élménybeszámoló


Határtalanul! program 2025-ben
Megvalósult Magyarország kormányának támogatásával

A Felvidék gyöngyszemei – avagy világörökségi helyszínek nyomában Felvidéken

Nagy örömünkre szolgált, hogy iskolánk felső tagozatos tanulói – a 7-8 évfolyamból - idén ismét részt vehettek a Határtalanul program keretein belül megvalósuló kiránduláson május 6-9. között. Ebben a tanévben változtattunk az úticélon: Szlovákia, azon belül is a Felvidék lett. Négy, programokkal és gyönyörű látnivalókkal teli napot tölthettünk a szomszédos országban. Nem nagyon volt időnk unatkozni még akkor sem, amikor a programokon kicsit változtatnunk kellett, mert ahogy a mondás is tartja; Ember tervez, … S akkor lássuk a programokat!

1. nap: Korán reggel (6.45) elindultunk az iskola elől, ahol érzékeny búcsút vettünk az itthon maradó szülőktől. A határ átlépése előtt még egy rövid mosdó szünetet tartottunk, majd első helyszínünkre, Fülek városába vettük az irányt, ahol meglátogattuk a máig is egyetlen magyar nyelvű gimnáziumot, valamint a kastélyt. A gimnáziumban az igazgató vezetésével nyertünk betekintést az iskola múltjába és jelenébe. Innen az eredeti terv szerint Betlérre vezetett volna az utunk, ahol egy gyönyörű kastélyt néztünk volna meg, de sajnos technikai okok miatt ezen a napon nem volt látogatható. Következő megállónk Dobsina is tartott egy kis meglepetést, ahol a jégbarlang ajtaján a „zárva, nyitás egy hét múlva” felirat várt minket. Így aztán átcsoportosítottuk programjainkat, és elmentünk a Csorba-tóhoz, ahol egy rövid sétát tettünk, majd a híres tátrai villanyvasúttal visszamentünk Ótátrafüredre, ahol már várt a buszunk. Innen már egyenesen a szállásunkra mentünk, Iglóba, ahol finom vacsorával, tiszta szobákkal és nagy szeretettel vártak bennünket.

2. nap: Késmárkba vezetett az első megállónk, ahol megtekintettük Thököly várát, majd egy rövid sétát követően egy nagyon érdekes épületet, a régi fatemplomot néztük meg, ahol megtudtuk, hogy hiába is keresünk, egy szöget sem fogunk találni a templomban, mert az építésénél csapolásos technikát használtak. A kis templom után átmentünk a mellette álló új evangélikus templomba, ahol megkoszorúztuk Thököly Imre sírját. Mivel a késmárki vár megmászása nem okozott gondot számunkra, gondoltuk, hogy akkor egy komolyabb úticélt tűzünk ki magunk elé; Szepes várát! Már az úton messziről láttuk, hogy ez bizony igazi kihívás lesz, de összeszedtük magunkat és nekivágtunk az útnak. Annyira belejöttünk a mászásba, hogy még fent a várban is a magaslatokba törtünk és felmásztunk egész a torony tetejéig. Lefelé menet voltak, akik nem az aszfaltozott úton jöttek vissza a buszhoz, hanem egy rövidebb, de meredekebb kis ösvényen szálltak alá. Lelkesedéstől buzgóan vettük vissza a szállásra az irányt, ahol már ismét finom vacsorával vártak.

3. nap: Reggeli után az első utunk Lőcsére vezetett, mely több szempontból is híresnek mondható, de leginkább Mikszáth Kálmán nevéhez köthető. Egy rövid városnéző sétát tettünk, mely keretében megtekintettük a Szent Jakab templomot és a Városházát is, valamint a főtéren sétálgattunk még. Innen tovább utaztunk, egészen a lengyel határig, Ólublóba, ahol egy finom ebéd elfogyasztása után a nap szenzációja következett; tutajokba szállva egy gyönyörű szakaszon "száguldottunk" a Dunajec folyón, mely konkrétan a határvonalat jelenti Szlovákia és Lengyelország között. Sodródás közben érdekes történeteket hallhattunk a különleges természeti adottságokról.

4. nap: A szállást elhagyva még mindig nem egyből haza vettük az irányt, hanem elmentünk Árva várához, ahol meghódítottuk a sziklákra épített komplexumot. Nem akartunk gyorsan szabadulni Szlovákia látnivalóitől, ezért útközben még egy kis kitérőt tettünk és megálltunk az egyik méltán híres bányavárosban, Selmecbányán. Rövid séta és egy frissítő fagylalt elfogyasztása után meg sem álltunk hazáig! Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy iskolánk Magyarország Kormányának támogatásával a Bethlen Gábor Alap Bizottság pozitív elbírálásában részesült és így a beadott pályázatunkon tanulóink a Határtalanul programon immár évről évre részt vehetnek. Reméljük, hogy jövőre is élményekkel gazdagon és csupa kellemes emlékkel írhatjuk majd a beszámolót!

A kiránduláson készült fotók és videók megtekinthetők itt.

Kocsisné Matusek Diána
tanárnő